Living Texture

Living Texture, 2012-2019
installáció, vegyes technika – festett, hajtogatott, préselt ónlemezek; 36 db
200 x 300 cm

Az Hommage à Hamvas Béla (Ars Sacra) kiállításon (2013);  Mazart Galéria, Budapest
és az Állapotfelmérés c. kiállításon (2020);  Pécs, Zsolnay-negyed, m21 Galéria

 


Living Texture

(kísérő gondolatok a mű kapcsán)

A város, élő szövet (építészeti szakszóval, „városszövet”), lélegző, sűrű szövésű anyag. Helyenként összetorlódó, burjánzó, majd elhaló struktúra, máshol épp az ellenkezője:
a lebomló, elhaló, felfeslő részek helyére új, fiatal „ház-sejtek” épülnek, egymáshoz tapadva, egymást erősítve kialakul az új, életképes szerkezet szövevényes, egyre terjeszkedő hálója. Minden élő településnek vannak lüktető, pulzáló erei, főbb csomópontjai, házak által körbeölelt terei, „szakrális helyei”, találkozási pontjai.

Hamvas Béla szerint a városnak két nagy analógiája van:

1., az égi város (az örök szellemváros, melyet az egész emberiség épít), mely „az ég közepén állt. A mozdulatlan öröklétet jelentette, s aki a várost elhagyta, az időbe lépett.”

2., az emberi test (a belső lélek-város – itt minden jó tett, jó gondolat, jó szó egy-egy tégla).

„Az ember a természetnek nem valamely tulajdonságát, vagy oldalát jelenti, hanem a világ egységének Értelmét.”

Mindkettő a világegyetem mása, mikrokozmosz.

Városépítés feltételeiről pedig ezt írja: „Az anyagi természetben épített városnak lehetőleg az égi város és a belső lélek-város hű másának kell lennie. Külsőségekben éppen úgy, mint szellemben.”

A város egyszerre valóságos és szimbolikus hely. A legkülső „élet-burok” (védelmi szféra), melyet még magunkénak érzünk, melyet személyesként ismerünk. Az idők kezdete óta, minden jól felépített városnak vannak kitüntetett pontjai. Van „szíve”, vannak szent helyei (ahol az „örök tüzet” őrzik), kapui, védett falai, vizei, és fontos a tájolása. „A város a közösség létének legmagasabb formája.”

A város bonyolult térkapcsolatok láncolata, az összetett kommunikáció többrétegű helye. Szövevényes élettér. Az intim anonimitás, de a szemtől-szemben való találkozások helyszíne is. Egyszerre nyújt védelmet, biztonságot, és ad lehetőséget melyben kitárulkozhatunk, megmutathatjuk magunkat.

Az ökológiai gondolkodás atyjának is tartott Lewis Mumford várostörténész szerint
„A város célja és értelme, legbiztosabb alapja, az emberrel való törődés, az emberről való gondolkodás. Olyan otthonosságnak a megteremtése, mely az egész várost áthatja. Mindez alapozhatja meg a város további fennmaradását is.”

A városok szerepe folyamatosan átalakulóban van. A korábbi városokat meghatározó négyes szerkezeti egység (fellegvár, község, műhely, piac), ma már nem felelnek meg az eredeti funkcióiknak.
A városfalak leomlottak, a kapukat lebontották, a reprezentatív épületek néhol múzeumokká, turisztikai látványosságokká, iskolákká, egészségügyi központokká alakultak át. Elhagyott ipartelepekből, gyárakból kulturális létesítmények jöhetnek létre, üres telkeken üzletközpontok épülhetnek. A piac egy része az informatika előretörésével pedig virtualizálódott.

Mumford figyelmeztető jóslata pedig lassan bekövetkezni látszik: „Az egész világ egyetlen várossá válik.”

Vigyáznunk kell, hogy a „fejlődés” ne azt jelentse, hogy közben elveszítjük a város létrejöttének eredeti értelmét, a védelmet, az együttélés szabályainak betartását, az egyéni és közösségi komfortérzetet (pl. a környezetünkben lévő zöldterületek „praktikus megfontolásokból” történő csonkításával).

Csakis a holisztikus szemléletű várostervezés lehet a jövő útja, ahol nem érik be az alkotórészek analitikus elkülönítésével, mert a dolog egészét többnek tekintik, mint részeinek és aspektusainak összességét.

  • A város a közösség létének helye is, mely „sokszólamú”, ha torz: bonyolult; ha pedig „szellemi rendben él, a lét szimfonikus teljessége”, „ez a szimfonikus élet”, a harmónia maga.

Romvári János
Pécs, 2019. augusztus


Riport Romvári János képzőművésszel a „Living Texture” c. installációja kapcsán,  a Hommage à Hamvas Béla (Ars Sacra) kiállításon (2013).
A kiállítás résztvevői: Arnóti András, Jovián György, Kecskés András, Lévay Jenő, Romvári János, () Samu Géza
Kurátor: Arnóti András író, képzőművész
Helyszín: MAZART Galéria, Budapest
Készítette: Nádorfi Lajos Balázs Béla-díjas magyar operatőr, fotóművész
részlet